Igazság szerint ezt a témát olyan időkre kellene tartogatnom, amikor már a fél ország engem ünnepel meg médiahős vagyok, a magyar szellemi elit netovábbja meg ki tudja mije nem még, de hát ez a téma most időszerű, hiszen tavasz van, amit még a kutyák is szeretnek!
Váhá, Nóri átmegy szexológusba… helyett realista hősszerelmesbe. Vagy, majd meglátjuk.
A párkapcsolat misztériuma, mint olyan az még önmagában is macerás. Szeret, nem szeret, friendzone, nem friendzone? Vannak-e jelek? Elég csini vagyok-e? Okkal vagyok-e komplexusos? Eeeez mind van nekem is! Csakhogy. Esetemben van még egy faktor! Elfogadja-e a sérültséget? És ez nem csak abból áll, hogy kicsit furi a fizikumom.
Ám a tolószéket félretéve is mindig kissé selejtesnek érzem magam, kicsit lemondok magamról. Ha akad is bók, úgy engedem el a fülem mellett, mint a huzat. Kicsit mindig ilyen „vidámítsuk már meg ezt a szomorú virágot” hatása van. Talán, mert tudom, hogy a bennem rejlő tetemes önbizalommal rendelkező Nő és kívülről látható kép között mi a különbség és számomra kissé hihetetlen, hogy valaki ezt a halovány izét akarja.
Főleg mivel a mai modern társadalomban a technikának és/vagy az alkoholnak köszönhetően akad számos olyan helyzet, amikor állapotom a felületes szemlélő számára nem nyilvánvaló, tehát nem gátlásokkal közelít felém az illető, flört, akármi, minden van. Tehát tisztában vagyok az értékeimmel, meg azzal, hogy nem igazán kell bujkálnom egy-egy parti során… Csak ez a lelki plusz súly ne lenne. Ez mindig máshogy ütközik ki. A jelek mindig mások.
Van, hogy zavar, hogy az illető tolószékben lát. Van, hogy pont onnan tudom, hogy nekem ő most szintet lépett, hogy nem zavar, ha székben lát. Van, akinek az esetében zavar, ha nem kezel sérültként, kvázi letagadja a speciális igényeim szükségességét, van aki igazán elfelejthetné, hogy mi is a helyzet velem… Volt aki kvázi díjat várt azért, mert „Nézd, az a többi balfasz rád se néz, én meg igen…” Ahány pasi, annyi szitu, nem? Egészség esetén is. Így meg kicsit még bonyibb ugye.
(DISCLAIMER: Igen, tudom, hogy sérült ember él kapcsolatban, házasságban, gyerekekkel, tejesen, csonkán, akárhogyan, de nekem állandó jelzőm a nagyigényű, tehát ilyen *meh* langymeleg, csak azért, hogy legyen, tagadjuk le a problémáinkat a sajtónak és áldjuk az Urat, hogy mennyivel teljesebb életünk van, ilyen nálam nem jáccik. Ez az én nézőpontom és kész.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése