Esti gyors...

Sziasztok,

Élek még.

Ezt találtam ma a MEOSZ honlapján.

Véleményezném.

Ez eléggé esetleges. Németországban is hiába szóltunk előre, egyrészt nem volt lift mert átalakították a helyet így keresni kellett valakit, aki fel tud vinni a személyzetin. A hazafelé úton meg olyan lift volt amihez külön hívógomb volt, de ki volt szakadva a falból. Ha valaki egyedül érkezik segítség nélkül megoldhatatlan lett volna és az átszállásnál sem várt minket senki. Szóval nem kell mindig hasra esni a Nyugat előtt. Ez már a második bunkómávos poszt a héten amit olvasok. Remélem a MÁV-nak is ugyanilyen vehemensen panaszkodnak, mert különben semmit nem ér.

Igen a bécsi metróban van lift, igen a müncheniben is. Amikor Budapesten jártam ott nem volt, de sírt érte valaki a hivatalos szerveknél az elmúlt 20 évben??? Tömegesen, követelted, jelezted az igényedet, kedves kerekesszékes és mindenkori kismama társadalom? Vagy csak bosszankodtál és bezzegnyugatoztál, mert az mindig jól esik?

Most látom csak, ez egy 2007-es blogposzt, innen.


Látom a MEOSZ-nál is vágja a szerkesztő az internet lényegét. Nem a frissességről szól, á dehogy. Csak legyen min sírni, meg áldassék Bécs, mi?

Arról bezzeg egy szó se, hogy a legtöbb hazai fesztivál sérültek számára ingyenes, vagy, hogy Pécsen egyetemi Támogató Szolgálat várja a tanulni vágyókat és több akadálymentes koli is akad errefelé. Arról nem is beszélve, hogy egyre több egyetemen jelenik meg hasonló kezdeményezés.

De értem én, a képzelt Agony Aunt-nak panaszkodni menőbb. Vagy, ha esik is szó ilyesmikről, én nem látom a honlapon a keresőt(!!!), hogy informálódhassak. Interaktív honlap lópikula. Vagy 2003-ról van szó? Hogyan jelenhetne meg a sérültség pozitívan a médiában, ha már az elsődleges forrás is ilyen bájosan (NEM.) szar? Az esetben persze szíves elnézését kérem minden érintettnek, ha a gyengénlátós verzió csak ilyen alapokon oldható meg, ehhez nem értek.

Nem tudom ki vagy te Online Tartalmakért Felelős Titokzatos Ember, de kell a munkád, hogy megmutathassam, hogy kellene csinálni.

-Nóri

Mese a kétféle emberről, azaz Tavaszi... Vol 2.

Szóval akkor a felvezető magyarázkodás után lássuk milyen is az, ha szó szerint belebotlok a Megfelelő Illetőbe. Ilyenkor, először is, beúszik egy évekkel ezelőtti megjegyzés, amit valahol az internet sötét bugyraiban találtam még anno, feltehetőleg egy Roppant Okos Tini tollából, de akkor is. „Már ne is haragudjatok, de, hogy lehetne már egy sérült emberrel JÁRNI?” Kicsit talán szó szerinti értelmezése a problémának, de van benne valami.

Hogy legyek ott és gyakoroljak kedvező impressziót a Megfelelő Illetőre, ha sokszor még arra sincs lehetőségem, hogy ott legyek, ahol valójában szeretnék lenni és azt csináljam amihez valójában kedvem van? Sőt, a spontánkodást is kizárhatjuk, mivel segítséghez és előre lejelentett időbeosztáshoz vagyok kötve. Szóval még egy kávé is hibádzik a Szenesben, nemhogy bármi ennél bonyolultabb…

De akkor, hogy konkretizáljam is a dolgokat, meg értelmet kapjon a cím. Beszámolnék két teljesen ellentétes esetről, illetve eshetőségről. Kár, hogy a végeredmény meg ugyanaz.

Szóval egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy srác, aki mintha a fejemből lépett volna ki, olyan jól elvoltunk. Igen ám, de egyszer csak jött a felismerés! Hát persze, hogy nincsenek szikrák, ha csak ülünk ott és beszélgetünk! Hát, hogy lehetne így igazán megismerni a másikat? Ezek után igyekeztem úgy szervezni szerény kis életemet, hogy valami programféleség is beleférjen… De egyre csak jöttek, jöttek az akadályok a sérültség miatt, amitől én egyre frusztráltabb lettem, hogy ejj, bezzeg dejó is lehetne ez egészség esetén! Persze az is közrejátszott, hogy emberek vagyunk, hibákkal. Évekig húzódott a dolog, mert hiába jártam be a fél világot, ha csak neki nem tudtam ott lenni. Vagy, ha ott is voltam, csak a szobámban léteztem, mert az végtelenül kényelmes volt, hogy engem csak úgy hátra lehet hagyni.

Mivel örökké nem kesereghetik az ember lánya, az élet meg megy tovább… A szikrák is megjöttek, valaki mással. Pedig azt, hogy jól elvoltunk, ezesetben barokkos túlzásnak érzem. Megfelelt volna, úgy ahogy van, de mihez kezdjek vágyjaimmal, ha itt pedig mindennél súlyosabban jött elő a probléma, hogy nehezen vagyok ott, ahol valójában lenni akarok, ahová tartozom. Azaz hiába vannak szikrák, ha nem adunk nekik teret, meg lehetőséget. Persze itt is volt mindenféle hiba egyébként is, de elég nehéz ezeket korrigálni, ha eleve annyi lehetőségről lemaradsz, mint én. Évekig húzódott a dolog, mert hiába jártam be a fél világot, ha csak neki nem tudtam ott lenni. Vagy, ha ott is voltam, csak a szobámban léteztem, mert az végtelenül kényelmes volt, hogy engem csak úgy hátra lehet hagyni.

Pedig az egészben az a vicces, hogy rég felfogtam, hogy a rózsaszínködös, királylányos szerelem nekem nem jár. Eszemben sincs magam mellé kötni valakit, és arra az életre kényszeríteni, mint ami nekem van. Jó oké, ha szeret, akkor nem kényszer neki. De, ha én szeretem? Akkor meg elengedem. Áldozatokat kell hoznom, más jellegűeket, mint másnak. Elvagyok azzal, ami jutott.

-Nóri

Tavaszi... Vol 1.

Ezen a héten két poszt is lesz, ami a téma grandiózusságát hivatott demonstrálni, meg azt a célt szolgálja, hogy senki ne unjon bele mire a végére ér. Talán ilyen egyetemistásan az lehetne a címe, hogy Bevezetés a... holnapi posztba.

Igazság szerint ezt a témát olyan időkre kellene tartogatnom, amikor már a fél ország engem ünnepel meg médiahős vagyok, a magyar szellemi elit netovábbja meg ki tudja mije nem még, de hát ez a téma most időszerű, hiszen tavasz van, amit még a kutyák is szeretnek!

Váhá, Nóri átmegy szexológusba… helyett realista hősszerelmesbe. Vagy, majd meglátjuk.

A párkapcsolat misztériuma, mint olyan az még önmagában is macerás. Szeret, nem szeret, friendzone, nem friendzone? Vannak-e jelek? Elég csini vagyok-e? Okkal vagyok-e komplexusos? Eeeez mind van nekem is! Csakhogy. Esetemben van még egy faktor! Elfogadja-e a sérültséget? És ez nem csak abból áll, hogy kicsit furi a fizikumom.

Ám a tolószéket félretéve is mindig kissé selejtesnek érzem magam, kicsit lemondok magamról. Ha akad is bók, úgy engedem el a fülem mellett, mint a huzat. Kicsit mindig ilyen „vidámítsuk már meg ezt a szomorú virágot” hatása van. Talán, mert tudom, hogy a bennem rejlő tetemes önbizalommal rendelkező Nő és kívülről látható kép között mi a különbség és számomra kissé hihetetlen, hogy valaki ezt a halovány izét akarja.

Főleg mivel a mai modern társadalomban a technikának és/vagy az alkoholnak köszönhetően akad számos olyan helyzet, amikor állapotom a felületes szemlélő számára nem nyilvánvaló, tehát nem gátlásokkal közelít felém az illető, flört, akármi, minden van. Tehát tisztában vagyok az értékeimmel, meg azzal, hogy nem igazán kell bujkálnom egy-egy parti során… Csak ez a lelki plusz súly ne lenne. Ez mindig máshogy ütközik ki. A jelek mindig mások.

Van, hogy zavar, hogy az illető tolószékben lát. Van, hogy pont onnan tudom, hogy nekem ő most szintet lépett, hogy nem zavar, ha székben lát. Van, akinek az esetében zavar, ha nem kezel sérültként, kvázi letagadja a speciális igényeim szükségességét, van aki igazán elfelejthetné, hogy mi is a helyzet velem… Volt aki kvázi díjat várt azért, mert „Nézd, az a többi balfasz rád se néz, én meg igen…” Ahány pasi, annyi szitu, nem? Egészség esetén is. Így meg kicsit még bonyibb ugye.

(DISCLAIMER: Igen, tudom, hogy sérült ember él kapcsolatban, házasságban, gyerekekkel, tejesen, csonkán, akárhogyan, de nekem állandó jelzőm a nagyigényű, tehát ilyen *meh* langymeleg, csak azért, hogy legyen, tagadjuk le a problémáinkat a sajtónak és áldjuk az Urat, hogy mennyivel teljesebb életünk van, ilyen nálam nem jáccik. Ez az én nézőpontom és kész.)

Első

Hát, akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve elindítanám ezt az izét. Nem depihalomnak szánom, ráadásul vannak nálam sokkal rosszabb állapotban lévő emberek is fizikális képességektől függetlenül. De. Kicsit mesélnék ezt-azt. Igyekszem nem önismételni, de bizonyára megesik majd.

Mai témánk tehát...

Miért ne misztifikálj túl?

Megfigyeltem, hogy a sérült embereket szeretik valamiféle lelki tisztasággal jellemezni, felsőbb érzelmi kasztba helyezni. De meg tudod mondani mire fel? Miért ez a nagy kivételezés? Nem akarsz megbántani? Elárulom, ennyi erővel egészséges embertársaid lelkét is féltened kellene, mert pont annyira törékeny, mint az enyém, csak ők nem kívül viselik a problémáikat.

Miért lennék én annyival több és jobb, mint bárki más csupán alanyi jogon?

Elárulom, nem vagyok. Nekem is járt a feketepont az iskolában, én is szegtem szabályt eleget, voltam igazságtalan másokkal, ahogy velem is voltak igazságtalanok mások. A Karma Police nem válogat. Nőből vagyok, nyűgös vagyok, szeretem a divatot, borzasztó a térérzékem, aktivista vagyok, bulizok, iszok, néha konszolidáltan, néha nem éppen, néha örömömben, néha bánatomban, de sosem egyedül. Előbb akaszt ki a nagy fenekem, mint az, hogy nem tudok futni. Szeretem a jó koncerteket, olyankor megszűnik egy kicsit a világ. Tudok mérges lenni, nagyon mérges lenni. Nyilvánosan megütött férfiak száma, kettő. Szerelmi bánatból is jutott, meg utánam is futottak. Szoktam csúnyán beszélni, ha a helyzet megkívánja. Világéletemben béna voltam matekból és franciából. Nem igazán érdekel, ha túl hangosan hallgatom a zenét. A 90-es évek boldog gyerekkora vagyok. Utálok reggel felkelni, kedvenc együttesem a 9gag. Halogatok mindent, mint a rohadtélet. A prioritásérzék sem a legerősebb oldalam. Szeretem a jó kajákat, ha ideg vagyok, kimutatom. Nagy a szám, de, ha kell, hazudok. Örülök, hogy mindjárt összeáll az At The Drive-In. A viráglelkű emberek különben sem olvasnak Palahniukot. Sok embernek vagyok hálás. A fájdalmas humoromért minden felelősség apukámat terheli! De még így is nevetek eleget. Több BBC-t nézek, mint magyar államit, ennélfogva a brit bulvár az erősségem, ezek után senki ne kérdőjelezze meg az eszem! Igyekszek senkit sem kibeszélni, másokat is leállítok ilyenkor, leginkább attól való félelmemben, hogy ezt velem is szemrebbenés nélkül tenné meg az illető. Akárki akármit mond, a férfiaknál pletykásabb nincs. Szoktam késni is. A lila hajról meg az acélbetétesről sikerült leszokni, de szeretem, ha színesen virít a körmöm. Érdekel a logika mások nézőpontja mögött. Szeretek szeretni. Meg fagyizni. A lelkem meg rég eladtam gumicukorért, de pszt…

Sokat nosztalgiázom, a jövőn is.

Látod, látod, ne zárj a szentimentalitás rózsaszín falai közé, mert a végén még meglepődsz, mert emberből vagyok én is.

A blogcím meg innen, minden benne van: